Gyereknapi túra Tényőn

Gyereknap alkalmából Családi Gyalogtúrára hívtuk a győrszemerei családokat. Május 29-én, szombaton délután indult a 60 fős „kis” csapat a közösségi ház mellől, cél a szomszéd településen, Tényőn található Vadász Betérő volt, ahol egy nagy gombóc fagyi lett a gyerekek jutalma az önkormányzat támogatásával! A túra 11 km-es tervezett hossza kicsit módosult, kerülőúton értük el Tényőt az út mellé kihelyezett méh kaptárak miatt kalandosra sikeredett az odaút.

A Győrszemerei Tanoda kincskereső játékkal kapcsolódott be a Faludy György Közösségi Ház által szervezett gyermeknapi túrába. Lila és zöld színű kártyákat készítettek, amelyeket a tanoda munkatársai az odaúton elrejtettek. Ezeket a kártyákat kellett aztán visszafele menet a túrán résztvevő gyerekeknek összegyűjteniük, tanodásoknak és nem tanodásoknak egyaránt. Az izgalmas feladatnak hála egy gyerek sem érzett fáradtságot, sőt még a felnőtteket is magával ragadta a keresés izgalma a hazafele úton.

A közösségi házba visszaérve a kártyákat a résztvevők beválthatták édességre, és a tanoda által felajánlott apró ajándékokra. Nagyszerű érzés volt megtapasztalni a gyerekek önzetlenségét: aki már korábban talált kártyát, és újra rábukkant egyre, gondolkodás nélkül felajánlotta azoknak, akik kevésbé voltak szerencsések. Senki sem maradt ajándék nélkül.

Csoda egy nap volt. Az időjárás is kedvezett, élveztük a kirándulás minden percét…hát még a finom fagyit. A zsíros kenyér koronázta meg a napot, amit a helyi Maligán Borozó tulajdonosa ajánlott fel. Így pótolva az elégetett kalóriát, hogy még hazáig bírja mindenki.

Büszkék lehetünk a „kis” csapatra a teljesítményükért, kitartásukért, hálásak a jó társaságért, hangulatért és az ajándékokért.

Képekért katt ide