Itt vagyunk: Főoldal Bemutatkozás Látnivalók Református templom
Bekezdések

Református templom

A falu a reformáció egyik központja volt. Az 1600-as évek végén már jelentős volt az evangélikusok és a reformátusok száma. Az ellenreformáció idején a két protestáns felekezetnek közös temploma volt. Az evangélikusok is otthont kaptak az Iskola utcában látható, szép szószékoltárral rendelkező késő barokk református templomban.

Címer

A templom 1786-ban épült.

A településen második legnagyobb számban élő felekezet 2000-ben felújított temploma a település egyik büszkesége. Műemlékileg védett épület.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek